Horrorfilmek alapjául is szolgáló démonok, és azok elűzése mindenképp figyelemfelkeltő címként mutat, azonban azon túl, hogy akár létezhet is, hogy valaki eladja a lelkét az ördögnek, bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe, én azt gondolom, hogy legyünk egy kicsit reálisabbak és nézzünk szembe a saját démonjainkkal, és a saját démonjaink elűzésével.

Napjainkban elfogadottá vált az a nézet, miszerint a testi megbetegedéseink alapja a lelki fájdalom. A lélek sérüléseit fél életünkben begyűjtjük, hogy aztán a másik felében, vagy még nagyobb részében próbáljuk megoldani, kivarázsolni magunkból. Mindezek eredményeként jelentős személyiségfejlődésen megyünk keresztül, ami hozzájárul a lélek fejlődéséhez, az életeken át hordozott és továbbvitt tudás gyarapodásához. Tudom jól, hogy a legkegyetlenebb dolog szembe nézni magunkkal és a fájó sebeket begyógyítani, hisz a sebek gyógyulása azzal jár, hogy le kell tépnünk azokat a fátylakat, amelyekkel beborítottuk a sérelmeket.

A fátylak közé tartoznak azok a magatartásformák, amelyeket annak érdekében tanultunk meg, hogy elrejtsük magunk és a külvilág elől a fájó érzéseinket. Lásd megaláztak, megtiportak, ezért egy külső magabiztosságot öltesz. Ezeket a fátylakat szépen lassan kell letenni, hogy megértsük természetünk valódi lényegét.

A fátylak leszedése fájdalommal jár, ugyanis megértjük mit miért teszünk, mik azok a sallangok, amiket magunkra aggattunk annak érdekében, hogy elkendőzzük a valóságot saját lényünk elől. Szembe nézünk magunkkal, azaz a saját démonjainkat vizsgáljuk, a félelmeinket, a fájdalmainkat, a kiváltó okokat.

Ráébredünk, hogy egy látszatvilágot eredményezett számunkra a félelem, nem vagyunk tisztában saját magunkkal. Amikor szembe kell néznünk önmagunkkal, és meglátjuk, hogy a véleményformálásunkban mennyi szerepe volt a külvilágnak, az elvárásoknak, annak, hogy rólunk milyen képet festettek, rájövünk, hogy fogalmunk sincs kik vagyunk valójában.

Mindeközben jönnek a gondolatok, amik képesek egymásnak maximálisan ellent mondani, hisz ha belém azt nevelték, hogy jó kislány vagyok, és nem ehetek édességet, akkor fogalmam nincs, miért kívánom annyira a desszertet minden ebéd után. De én már levetkőztem magamról a jó kislány fátylát, és most nem értem ezt a sütemény dolgot. Megjelennek a fejemben a gondolatok, miszerint jó lenne beleharapni, de a fátyol nem képes egyik pillanatról a másikra eltűnni, ezért úgy érzem, hogy nem szabad.

Egymásnak maximálisan ellentmondó gondolatok zakatolnak az ember fejében, és nem látja át, mi történik mindeközben. Erre mondjuk azt, hogy megőrülünk.  Ilyenkor képes az ember azt mondani, hogy feladja, és nem szenved tovább, majd visszabújik a már megszokott látszatvilágába, és elbukja az eddigi munkáját.

Azonban, ha elég kitartó, és erős, képes lépni egy óriásit.

A démonűzés folyamata akkor kezdődött, amikor szembe nézett önmagával. Az egymásnak ellent mondó gondolatok megjelenésével a fejben, megkezdődött a démonokkal való harc, és a démonűzés pillanata akkor következik be, amikor a sallangok levétele után ráébredünk a probléma valós okára. Nem arra, amit kitaláltunk a leplezésére, vagy amit nap mint nap bizonygattunk magunknak, hanem arra, ami megsebzett, ami az első döfést adta ahhoz, hogy önmagunk számára szerencsétlen emberi maradékok legyünk önmagunk valós lényéhez képest.

Amikor az ok felszínre kerül, előbújik a testből az elnyomó energia. Ennek a folyamata: az ember érzi, valami felszínre kezd jönni, pl.: fáj a torokcsakra, úgy érezzük, hogy megfulladunk - aki nem tapasztalta még, fogja meg, és markoljon bele kicsit a torkába, és csavarja meg….ez az az érzés. Feljött a probléma, kimondjuk, majd megjelenik a testi fájdalom ott, ahová lenyeltük, elrejtettük, ez bárhol lehet, akár gyomorban, lábban, háton.

Érezzük a fájdalmat és valami megmagyarázhatatlan módon kezdjük kimozgatni onnan, a test mozdulataival. Ahogyan kimondjuk, szembenézünk önmagunk fájdalmával, lelki probléma okával. Test lélek és tudat együtt kezd működni és egy meghatározható pillanatban, a fájdalmat okozó energia kitör a testből. Nem egy ponton, hanem ahová beidegződött, onnan fog távozni, egy sebesvonat gyorsaságával. Ez az a démonűzés, ami sikerrel járt, a lelki probléma oldódott, elengedtük.

Megszabadultunk a saját démonjainktól.

Elég elvadult gondolatmenet lehet mindez azok számára, akik úgy gondolják, hogy két lábbal állnak a Földön ;-) . A pszichológia elfogadott tudomány, a terápiáiknak és minden egyéb módszernek ez a lényege, megnevezéstől függetlenül, maga a démonűzés.

Hívhatjuk bárhogyan, nézhetjük bármilyen oldalról, de a lényegen nem változtat. Minden módszer, akár mérhető, akár nem, azt szolgálja, hogy boldog lehess. Vedd a kezedbe a sorsod irányítását, és ha kell szenvedj kicsit, de nézz előre, és tegyél önmagadért.