A boldogságblokk oldása

A blokkok arra valók, hogy segítsék a fejlődésünket. Tönkre is tettethetjük velük az életünket, hisz arra is hivatottak lehetnek, azonban tudatos lények vagyunk, akiknek döntési lehetősége van. Ha ráléptünk egy spirituális útra, vagy nem léptünk sehova, csak egyszerűen gondolkodunk, legyünk ésszerűek és a tudatosan megengedett rombolást ne erősítsük, hanem tegyünk a lelkünk és testünk boldogságáért.

A blokkokról annyit tudunk, hogy valamiben meggátolnak, valami miatt nem érezzük jól magunkat bizonyos helyzetekben, nem tudunk megnyílni, jól érezni magunkat, a boldogságkeresés szempontjából párkapcsolati, párkeresési, elfogadási gondjaink vannak. Boldogságblokkunk leépítésére egyetlen ember lesz igazán a hasznunkra, mégpedig önmagunk.

Blokkoldás:

Első lépés fel- és elismerni, hogy baj van. Nem könnyű feladat. Talán annyit érzékelünk, hogy valami miatt kellemetlenül érint egy helyzet, a másik nem közeledése, vagy párkapcsolatokban folyamatosan visszatérő problémákkal találkozunk, (lásd. sorra megcsalnak,  megvernek, lelkileg terrorizálnak), intenzív érzelmi válaszokat adunk bizonyos helyzetekben (lásd. dühöt érzünk, fojtogató érzést). Mindezt azért nehéz felismerni, mert a komfortzónánkban érezzük jól magunkat, azt szoktuk meg és nem igazán merünk szembenézni magunkkal, azaz: bántanak, de nem én vagyok ezért a hibás, hanem ilyen alakokkal hoz össze a sors vagy a körülmények.

Ha felismertük, hogy ez így nem jó nekünk, kezdjünk mélyebbre nézni és keressük meg azokat a szituációkat, amik a legkellemetlenebbek számunkra. Érdemes elemzésbe kezdeni, megvizsgálni, hogy a lélek mikor jelez, mely szituációkban fagyunk le, vagy érezzük azt belülről, hogy bár nem tetszik, de nem tudunk megszólalni, vagy képtelenek vagyunk lépni, esetleg bizonyos helyzetekre olyan feszültséggel reagálunk, ami nem indokolt. Ha igazán őszinték vagyunk magunkkal, akkor ezen elemzés eredményeként kialakul számunkra egy jól értelmezhető problémakör, illetve körök, ugyanis ugyanannak a traumának több szinten is megjelennek a nyomai.

Beszélni, gondolkodni, megérteni… muszáj. A beszéd alatt értem azt is, amikor önmagunkkal beszéljük meg a dolgokat, hisz közben megfogalmazzuk, végiggondoljuk, megértjük. Ha rájöttünk arra, hogy a jelzések 2-3 csoportja között felfedezni vélünk némi kapcsolatot, lásd, nem mondjuk ki, amit gondolunk - félünk az érzelmeinktől - haragot, dühöt érzünk, amiért nem mondjuk ki, de nem értjük az okát, vagy elzárkózunk érzések elől, félünk jól érezni magunkat… kezdjük el megkeresni a traumát, amihez kapcsolhatjuk.  Gondoljuk végig. Elképzelhető, hogy nagyon szégyelljük, akár önmagunk elől is titkoljuk, ilyenkor érezzük a legnagyobb kínt és a legnagyobb menekülni akarok érzést, Ha sikerül akárcsak önmagunknak megfogalmazni mit érzünk, léptünk egy kicsit.

Kimondani, felvállalni. Itt traumafüggő a dolog, ugyanis van, amit könnyebben kimondunk és van, amit nehezebben. Nyilván egy haláleset, szakítás, válás nagyon fájdalmas és lélekben óriási törés, de könnyebben elkezdünk róla beszélgetni hasonló traumán átesett emberekkel, vagy bizalmunkba fogadott baráttal, esetenként pszichológussal, mint egy szexuális zaklatásról, erőszakról. Ami minden esetben nagyon nehéz, az azoknak az érzéseknek a megfogalmazása, amik igazán fájdalmasak. Mégis arra bíztatlak, hogy fogalmazd meg, és mond ki, ami a legjobban fáj. Tudod, amikor kimondod, szó szerint felszabadítod a testedet. A lelki fájdalom elraktározódik a tudatban, és kiválaszt magának testrészeket, ahol feszültséget, ideges rezgéseket, végső soron megbetegedést okoz. Amikor kimondod, elengeded a testből, és feloldod a feszültséget. Ez sajnos megnyilvánulhat fuldoklástól kezdve, a hang elnémulásán keresztül, az izmok fájdalmáig bármiben, ráadásul minél részletesebben, alaposabban fogalmazod meg magadnak, annál hevesebb, fájdalmasabb tünetekben is.

Elkezdődött a feldolgozás, ami fájdalmas és hosszú, de ha nem indulsz el, megérkezni sem fogsz.

Minél többször gondolod végig a blokkot kiváltó traumát, annál részletesebben fogsz emlékezni és azok az elraktározódott fájdalommorzsák, amik elbújva a lelkedet nyomják, egyesével fognak előjönni. Mikor kimondod, teljesen feloldod, azt gondolnánk, azonban ez kevés. Meg kell látnod, át kell élned, tudnod kell mit éreztél, és meg kell tudni fogalmazni, magát a fájdalmat, azt az érzést megnevezve, ami a legjobban fájt. Nem tagadható módon ez az a pont, amikor megfogalmazva a fájdalmat át is érzed majd. Újraéled, szembenézel, és fájni fog….nagyon.

Tudom, hogy fájdalmas, de ezzel sincs vége. Meg kell vizsgálni a szituációban, helyzetben azt, hogy te magad hogyan viselkedtél, miért pont úgy ahogy, hozzájárultál a traumához, vagy sem és meg kell értened az „akkorban” hozott döntésedet. Meg kell értened, és fel kell oldoznod magadat. Jól olvasod, bocsáss meg önmagadnak. Nem érted? Pedig egyszerű. A traumák azért fájnak annyira, mert sok esetben hibáztatjuk magunkat. Menj vissza, nézd végig az eseményeket, mintha moziznál, és értsd meg önmagadat, hogy miért viselkedtél akkor úgy. Értsd meg, akár azt a pici gyereket, akár a felnőttet, vagy kamaszt és fogalmazd meg, miért okolod önmagadat. Ha erre rájöttél, bocsáss meg magadnak. Értsd meg és bocsáss meg. Ez az elengedés, az igazi elengedése a traumának.

Ürességet fogsz érezni, fájdalmat, talán dühöt is, akár másra is. Mond ki, és engedd el. Nem mondom, hogy elsőre sikerül minden, de ha elsőre nem, majd fog másodszorra.

Tudnod kell, hogy megérdemled a szeretetedet és mások szeretetét is.

Nehéz írás, és még sokkal nehezebb és fájdalmasabb maga a feldolgozása bármilyen blokknak, amit oldani szeretnél, de ahogy az idő telik, a rossz helyett beköltöznek a jó érzések a szívedbe, ezáltal megerősödsz és egy új, lélekben határozottan erősebb ember fog színre lépni.

A boldogsághoz a poklon át vezet az út. Ez a pokol pedig nem más, mint a trauma feldolgozásának az útja. Ha egyszer elkezdted, nem szabad abbahagyni, kitartás.