Párkapcsolatok

2020. január 27. 15:35 - Nahalka Noémi

Anya-fia kapcsolat hatásai a párkapcsolatokra

A szülői minták, az anyával való kapcsolat hatásai az életünkre, mindig is kedvenc téma volt, ma sincs ez másként. Különösen érzékeny az anya fia kapcsolat boncolgatása, legalábbis akkor, ha egy felnőttkori párkapcsolatot vizsgálunk.

Ahogyan a lányoknak az édesapjuk meghatározó szerepet tölt be, úgy az anyák és fiaik között lévő kapcsolatról is elmondható, hogy igazán különleges, semmivel össze nem hasonlítható. Az édesanya szíve alatt hordja gyermekét, így a kettejük kapcsolata jóval korábban elkezdődik, mint bárki mással. Az anya jelenti a babának az életben maradást, a test a testében fejlődik, és a világot a szervezet reakcióiból ismeri meg, általa nyilvánul meg lelki biztonság, vagy zaklatottság formájában már az anyaméhben is. 

 

Születés után a baba testi-lelki fejlődése az édesanyjától függ, hisz napi 24 órában ő van mellette. A sorskönyvi döntéseink nagyon korán kialakulnak. Ahogyan anya viszonyul a fiához, a fiú akként fogja definiálni a nőket. Ha a nő megbízhatónak tűnik a kisfiú számára, hisz érzelmileg elérhető, számíthat rá, megbízhat benne, úgy kialakul benne egy kép a nőkről, akik megbízhatóak, kedvesek, szerethetők. A későbbi kapcsolataiban bizalommal fog fordulni a nők irányába, nyíltan és őszintén. Ha hiányzik ez a bizalom, sőt nem megbízhatónak ítéli az anyját, aki néha ad neki enni, ha éhes, máskor hagyja még sírni, és nem kiszámítható számára a viselkedése, azaz nem következetes maga a felnőtt, úgy a gyermek kiterjeszti ezt a gondolatot a nőkre általában. Nyilván egy alapgondolattal, ami azt fejezi ki egy felnőtt férfi számára, hogy a nők nem megbízhatónak, nagyon nehéz jó párkapcsolatot kialakítani, hisz az ismerkedéshez szükséges nyitottság is sérül a bizalmatlanság miatt.

Ha a férfi önbizalmát vizsgáljuk, és megnézzük, hogy mit közvetített feléje az édesanyja, valószínű sok érdekes összefüggésre találunk. Ha az anya folyamatosan azt adta fia tudtára, hogy a szomszéd kiskölyök bezzeg nem utálja a spenótot, bezzeg ő jobb jegyet kapott, gyakorlatilag kifejezi gyermeke számára, hogy nem vagy elég jó nekem. Légy tökéletes, hisz csak azt lehet szeretni, aki mindenben utolérhetetlen. Mit érez ez a felnőtt férfi? Azt, hogy nem elég jó ahhoz a nőhöz, akit ő szeret, sőt bármit megtehet akkor sem lesz elég jó. Jó érzés ez bárkinek? Nem, nagyon nem jó érzés, és rendkívül önbizalomromboló. Az édesanyák, akik úgy szeretik gyermeküket ahogy van, és elfogadják olyannak, amilyen, megadják az alapokat egy egészséges önbizalomhoz. Természetesen az elfogadás nem egyenlő a mindent ráhagyok magatartással.

Az önbecsülés érzését az anya viselkedésével adja át fiának. Ha a gyermek azt látja, hogy anyukája magabiztos, értékesnek, szerethetőnek tartja önmagát, úgy ez lesz számára természetes, és felnőtt korában önmagát is ilyennek fogja látni. Egy férfi, akiről süt a magabiztosság, és azt mutatja, hogy lásd én egy szerethető ember vagyok, be is vonzza maga mellé a nőt, és megvalósítja sorsát.

Női minta, azaz hogyan viselkedik az anyuka, mint nő? Hogyan öltözködik, milyen a jelleme, hogyan bánik a férfiakkal? Vezet-e háztartást, süt-főz, mellette érvényesül-e nőiessége? Mind olyan kérdések, amik mintaként szolgálnak majd felnőtt korban a férfinak. Vagy pont olyan feleséget szeretne, mint az édesanyja, vagy pont az ellenkezőjét. Tudat alatt így keresgél, és olyan nőt szeretne maga mellé társnak, aki az elképzeléseiben az ideális nőről él.

Amikor egy szoros anya-fia kapcsolatban megosztják egymással az érzéseiket, gondolataikat, véleményüket a világgal kapcsolatban, a fiúgyermeknek rálátása nyílik arra, hogy milyen összetett feladat a női szerep. Megtanulja tisztelni a nőket, és megbecsüli odaadó munkájukat. Sokszor váló ok, hogy magára marad a nő a háztartással, és nem érti a férfi a problémát, hisz otthon is ezt látta, és anya sose panaszkodott. Valljuk be őszintén, hogy egy férfi, aki átlátja, átérzi anyjának feladatait, az érzékenyen fog hozzáállni ahhoz, hogy a felesége számára, aki gyermekei anyja, megkönnyítse a terheit.

Nagyon fontos, hogy az anya hogyan viselkedik a párkapcsolatában. A kisfiú figyel, és vagy tetszik neki amit lát, vagy nagyon nem. Ha megvizsgáljuk, hogy az elnyomó kapcsolatokban egy nő is lehet erősen domináns és mérgező természet, megértjük, hogy talán nem olyan jó dolog végig nézni, ahogyan az anyukája terrorba helyezi a férjét. Nyilván, ha egy kisfiú ebből kiindulva meghozza a döntését, hogy a nők elnyomják a férfit, az két irányba indulhat. Vagy belenyugszik, elfogadja sorsát, és majd ő is el lesz nyomva, vagy megfogadja, hogy felette egy nő sem fog uralkodni. Ebben az esetben bizony ő lesz az irányító fél, aki olyan párt választ magának, akit lehet irányítani, és minden esetben érvényre fogja juttatni az akaratát a másik kárára. Se egyik, se másik hozzáállás nem vezet boldogsághoz.

Anya-fia kommunikáció. Egy férfi, aki ismeri a női lelket….no hiú ábrándokat ne kergessünk, de tartsuk szem előtt, hogy a fiú, aki sokat beszélget édesanyjával, annak nem lesz gond, hogy megértesse magát a nőkkel. Másként gondolkodunk, más elképzeléseink vannak, mégis így kerek egész a világ, és az elfogadás egy párkapcsolatban nagyon fontos.

Kedves édesanyák, amilyen fiút neveltek, olyan világot teremtetek. Fejezzétek ki bátran gondolataitokat, érzéseiteket és szeressétek, ahogyan eddig is szerettétek őket, mert a férfi úgy fog bánni a nővel, ahogyan azt az anya tanította lényével és természetével.

komment
Párkapcsolatok
süti beállítások módosítása