A jó házasság alapja a szerelem, azonban mégsem tart örökké. Óriási bajokat okozna, ha mégis egy életen át tartó és ható folyamat lenne, hisz a szerelmes ember a fellegekben jár, nem tud enni, aludni, egész nap ábrándozik, és semmi másra nem vágyódik, mint arra, hogy végre a szerelmével tölthesse idejét. Ha találkoznak, euforikus boldogságban fürdőznek, és ő maga a megtestesült tökéletesség érzése tölti be lelküket.

Igen vannak a másiknak hibái, amik jelentéktelennek tűnnek, és még akkor sem látná a szerelmes ember, ha nagyítóval keresné, legalábbis 2 évig biztosan nem. Az euforikus boldogság 2 évig tart, aztán vége, és elkezdődik valami új, valami más. Eddig tartott a szerelem, az eggyé olvadás, a megszállottság, amiben semmi más nem számított csak ő.

2 év elteltével azonban előkerülnek a társ idegesítő személyiségjegyei, a durvasága, a sértő beszólásai, majd a hétköznapokon, a kanapé alól felbukkanó fél pár zoknik, az ott felejtett tányérok, teáscsészék. Már nem olyan egyszerű feladat nevetve átlépni a földre dobott törölközőn és nem igazán tetszik, ha az egyik meccset nézne, míg a másik a mamát látogatná ez idő alatt. A két ember, 2 külön személyiség, 2 külön világgal, amelyben mindenkinek más az elképzelése arról, miben és hogyan is érzi jól magát. Márpedig az ember alaptermészete önző, bárhogy tagadjuk is.

A szerelem elmúltával kettéágazik az út, vagy mindenki megy tovább újabb szerelmes élményeket keresni és újra megtapasztalni az illúziót, amiben minden tökéletes, vagy együtt maradnak és megtanulják szeretni egymást. M. Scott Peck pszichiáter és Dorothy Tennov pszichológus arra a megállapításra jutottak, hogy a szerelem, nem tekinthető egyben szeretetnek is.

A szerelmet nem irányíthatjuk, hisz kibe, mikor, miért lesz szerelmes az ember, az kiszámíthatatlan. Szokatlan és megerőltető dolgokat is megtesznek egymásért, ami nem tűnik erőfeszítésnek. A szerelemben úgy érzi mindkét fél, hogy célba ért, és semmi mást nem akar, mint abban a boldogságban maradni, és esze ágában sincs személyiségében fejlődni.

A szeretet is tele van érzelmekkel, ám a szerelmi megszállottsággal szemben, értelem és érzelem összhangja jellemzi. Az emberi akarat döntés formájában benne van, hisz nekem arra van szükségem, hogy szeressenek, hogy eldöntsék, én egy szerethető személy vagyok, a másik pedig eldönti, hogy megtanul szeretni. Ez egy munkafolyamat, melynek során erőfeszítéseket teszünk a másikért, ami minket is megelégedettséggel tölt el.

Ez következik a szerelmi megszállottság után, az igazi szeretet, miről csak akkor beszélhetünk, ha mi saját magunk döntöttünk arról, hogy teszünk a társunkért.

Az érzelmi egészségünkhöz szükségünk van arra, hogy érezzük, a párunk szeret, és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, ekkor érezzük magunkat biztonságban.

Azok a párok, akik 2 év után megtapasztalták a szerelmi megszállottság elmúlását, ne keseredjenek el. A szerelemmel ellentétben a szeretet akaratunktól függő dolog, amelyben mi döntünk arról, hogy megszeressük azt az embert, akivel eddig lángoló szerelemben a mennyekben jártunk. Mi hozzuk le a földi síkra, és mi teszünk azért, hogy szeretetben legyünk képesek együtt és boldogan élni.

A párkapcsolati coachingnak ez a célja, hiszen ők már döntöttek, együtt szeretnék folytatni az útjukat, boldogságban.

Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve alapján.