A szingli lét egy életstílus. Nem magányosság, csupán az átmeneti időszak pozitív megélése, amíg elérkezik Ő, akiért érdemes feladni, és egy másik stílusra váltani.

De miért tart oly soká az az állapot, amíg társat keres egy 25-30 év fölötti férfi, vagy nő?

Ha belegondolunk az első szerelembe, semmi nem létezett csak Ő. Semmi másra nem koncentrálódott a gondolat, mint a másik személyiségére, kisugárzására, a szemére, alkatára, minden elhangzott szavára. Ismeretlenek voltak az emberi játszmák, tiszta, őszinte, gyermeki kíváncsisággal néztünk egymás szemébe. Nem volt rossz tapasztalat, nem volt előző szerelemből hozott csalódás, lelki trauma, és a gyerekkorból hozott frusztrációk sem aktiválódtak még igazán. Tisztán, tiszta lappal, új tintával kezdtük el írni a párkapcsolati történelmünket.

Aztán megérkezett az első szakítás, az első megcsalás, az első csalódás, ami belevésődött az ember lelkébe, és elindult a lavina.

Az embereken a 20-as éveiben kijönnek a gyerekkori traumák, beindulnak a sorskönyvi döntések, így mire kialakítaná a saját stílusát, már a sérülések jelei mutatkoznak. Még nincs túl jó emberismerete, nem látja át egészen a játszmákat, de már vannak párkapcsolati csalódások. Elképzelhető, hogy a játszmákat kezdi próbálgatni, de semmiképp sem rutinos játékos. Amíg tanul, gyorsan ismerkedik, és könnyedén. Mivel a gyerekkori minták, tapasztalatok dolgoznak, ezért a kapcsolataiban már látszik, hogy hosszabb távon együtt jár valakivel, vagy jön mindenki, aki akar, és képtelen kötődni bárkihez is.

25 felett, az iskolapadot elhagyva már kevesebb lehetőség adódik arra, hogy spontán ismerkedjen. A játszmákat gyakorolja, de még nem az igazi, azonban a félelem az új párkapcsolattól már kialakult. A traumák is erősen dolgoznak. Felelősséget kell vállalnia önmagáért anyagilag is, így kialakul a pénzkereséshez való viszonya: vállalkozói – alkalmazotti gondolkodás, biztos kevesebb, kockázatosabb több.

30-35 éves kortól már megteremtette az egzisztenciáját, határozott elképzelése az anyagi világról. A frusztrációkat vagy elnyomja, vagy teret enged, és rádöbben, hogy valami nincs rendben. Ismerkedés még nehézkesebb, hisz a „javát már elkapkodták”, ráadásul egyre kritikusabban szemlélődik, és a szűrőjén egyre kevesebb számú lehetséges partner megy át. Kialakult a stílusa, véleménye van a világról, elképzelése van arról, milyen emb ert szeretne maga mellett, és azt is tudja akar-e vállalni családot, gyerekeket.

35-45 éves korban már nagyon erősen megmutatkoznak a traumák okozta sérülések. Kialakult az emberismeret, megismerkedtek a játszmákkal, elsajátították a kalibrálás művészetét, hiszen ez létfontosságú egy sérült embernél, minél jobbnak titulálni saját magát a másiktól. Egzisztenciáját megteremtette, így elvárás, hogy hasonló anyagi körülményekkel rendelkező egyén legyen a leendő társ, aki hasonlóan gondolkodik, hisz a világ ezer színű, és a toleranciát és elfogadást sajnos csak hírből ismerjük. Intelligencia kérdésében pedig egyértelmű, hogy olyan embert szeretne maga mellé, aki hasonlóan okos, sőt iskolai végzettségben is üti a mércét. Küllemben már nagyon nagy különbségek alakultak ki, van aki ad magára, jól néz ki, igényes, van aki kevésbé. A határozottság pedig elvárás, leginkább a nők részéről, akik köszönik, de nem kérnek töketlen pasast maguk mellé. Mindez mellé bejön az elvált-vagy még nem házasodott és a van gyereke, nincs gyereke, akar-e kérdéskör, sok más egyéb mellett. Még meg sem említettem, hogy milyen a lelke, passzolnak-e egymáshoz energetikailag, szexuálisan, területileg, magasságban, külsőségekben, amiben szintén elvárások vannak.

A kor előrehaladtával egyre több igénye van az embereknek, és egyre kevesebb a választási lehetőség. Minél több kritériumnak akarunk megfeleltetni valakit, annál nehezebb társra találni. Hol van már 40 felett az első látásra szerelem? Ennyi idősen már a játszmák irányítják a kapcsolatokat, nem holmi érzelmek, tehát kimondott játszmák épülnek a ki, mikor ír, vagy hívja fel a másikat, a nagyon elfoglalt vagyok, nem érek rá stb.

Ezek után vizsgáljuk meg az ismerkedési lehetőségeket. Szórakozóhely….egy szociológiai tanulmánnyal felér beállni és figyelni az emberek viselkedését. Nem ismerkedésre találták ki, hanem bulizásra.

Ismerős bemutat. Igen ritka lehetőség, hogy 2 egymáshoz illő embert be lehessen mutatni egymásnak, ám működhet a dolog.

Kisebb társaságban közös programokon. Nagyon jó ötlet, ha van szabad ember, működhet.

Társkeresők. Húspiac, ahol mindenki megtalálhatja a virtuális világban az igényeinek megfelelőt, korban, kiállásban, tevékenységben, munkában, végzettségben mérve. Természetesen a fotó fog dominálni, amit ízekre szedve ki lehet elemezni, hogy néz ki, hogyan öltözik, milyen a testalkata, hol készült a kép stb. Ha ez alapján tetszik, és még a paraméterei is megfelelőnek bizonyulnak, ráadásul  kommunikálni is lehet vele, jöhet az első randi, ami képes egészen mást hozni mint a virtuális világ. Szembesülnek a valósággal, ahol nincs Photoshop, kedvező beállítás, ám van stílus, energetika. Ebben minden benne van, az is, ami látszik, az is, ami nem, magában foglalja az egész embert, ami sokszor egész más, mint a weboldalon.

A játszmák ezután folytatódnak. Jön a kalibrálás, ami azt hivatott szolgálni, hogy ÉN különb és jobb vagyok, mint TE. Miért? Mert fél. Fél egész lényét megmutatni, hisz takargatja a sérüléseit. Jön az őszintétlenség, az érzelmek fel nem vállalása, hisz csak egy egészséges, önmagáért felelősséget vállaló ember képes felvállalni mit gondol és érez.  

Ezért nehéz jól ismerkedni, és még nehezebb megtalálni az igazit, ám nem reménytelen. Igenis remek embereket ismerek, akik szinglik, csak fel kell ismerjék, hogy miért szinglik.

Kezeljétek rugalmasan ezt a cikket, hadd menjen át a valódi mondanivalója.

Ha pedig elég a szingli életből, várlak önismereti tanfolyamaimon, vagy a Szingli lét FB csoportban.