Egészséges nárcizmus mindannyiunkban van, hisz sokszor ez a képesség segít minket ahhoz, hogy objektíven látva magunkat, kellő önbizalommal rendelkezve lépjünk fel bizonyos helyzetekben, és szeressük önmagunkat.

A nárcisztikus személyiségzavar már messze áll az egészséges fogalmától, érdemes megérteni miért. Valószínűleg kora gyerekkori sérülések az okozói, amik leginkább arra irányultak, hogy alkalmatlanok, nem elég jók, kiéleződik ha testvér esetén a szülő mindenben annak nagyságát, különlegességét hangsúlyozza, szemben a leendő nárcisztikussal, aki bezzeg sehol sincs ahhoz képest. Nárcisztikus anya, vagy apa a saját gyermekétől is különbnek érzi magát, uralkodásában elnyomja a kiskorút, és mintájával előrevetíti a jövőjét.

Az alacsony önértékelést, önmagával szembeni elégedetlenséget ellensúlyozza a személyiségzavarral, ami egyenlő a túlzott önimádattal. Mindenkinél szebb, jobb, különb, tehetségesebb, neki minden jár, másokkal szemben pedig elnyomással juttatja mindezt kifejezésre, amiben kényelmetlenül, sőt néha megalázva érezheti magát a beszélgetőtárs.

Hogyan működhet a párkapcsolatában?

A kezdetekkor szépen vetíti a tökéletes társat, akire a másiknak szüksége van. Sikerorientált, tehát, ha azt a célt tűzte ki magának, hogy megszerez, meg is fog. Bebizonyítja, Ő az, akire szükséged van. Nem a másik ember érdekli, nem a szeretet mozgatja, egyszerűen a célja, sikere.

A kalibráció nagyon hamar felüti fejét, a párjának lekicsinylése, leértékelése számára szükségszerű, hisz így tudja önmaga nagyszerűségét fenntartani. Felsőbbrendűnek, különbnek gondolja magát, a másikat pedig egy szolgálónak, akinek kötelessége a felséget szolgálni. Stílusában, mondanivalójában, viselkedésében abszolút képviseli a nem vagy elég jó hozzám, Te senki vagy, én vagyok a minden gondolatiságát.

Mondhatnánk, hogy itt álljunk meg, keress másik balekot, de zsák a foltján alapon, biztosan talál magának valakit, aki elnyomható. Ha a kezdeti kalibrációkon túl van és sikeresen felül kerekedett valakin, elindul a függésben tartás. Az alárendelt pozíciónak az a lényege, hogy szabad akaratából ne tudjon elmenekülni, kiszállni a kapcsolatból a párja. Nem látja, hogy a társa egy különálló személyiség, egyszerűen használni kívánja, a saját érdekeinek megfelelően, hisz úgy gondolja, azért létezik, hogy kiszolgálja az igényeit.

Természetesen nem fogja érdekelni a partnere akkor, ha neki támad kedve lépni, dobni fogja, mint egy rongyot, akkor, amikor neki tetszik, és mindezért az élettársa lesz a hibás.

A társ megkapta a tökéletes bilincseket kezére, lábára. Önbizalmában abszolút megtörik, hisz abban a térben létezik, ahol eltartják, függésben tartják, lenyomják, értéktelennek titulálják, és elhitetik vele, hogy egy senki, akinek az a dolga, hogy a nagy embert szolgálja, hisz az csodaszámba menő különlegességének köszönhetően megérdemli a különleges bánásmódot.

Kérdezhetnénk miért nem áll ki magáért és mondja azt, nincs igazad, nem tetszik? Mert a szembeszegülés dühkitörést eredményez. A nárcisztikus dühe pedig kiszámíthatatlan. Testi, lelki bántalmazásban is megnyilvánulhat, aminek a vége az, hogy még erősebben definiálja a másik értéktelenségét. Egy érző embert napokra-hetekre kivon a forgalomból egy nárcisztikus, aki a legnagyobb önbizalommal húzza le a másikat, a legfájóbb pontokon megrugdosva. Egy megtört önbizalmú ember nem tud felállni és továbblépni, nem foglalkozva ezzel. Mit gondolhat erről? Talán azt, hogy amíg nem ellenkezik, nem kritizál, addig nincs baj, jobb a békesség, és ez így is van.

A szokatlan önzés, ahol minden arról szól, hogy ő boldog, kielégült legyen, annyi energiát igényel, hogy képtelen másoknak adni. A meghitt emberi kapcsolatok nem érdeklik, a hibáját soha nem fogja beismerni, helyette a párjának hibáztatása, a helyzet okolása kerül előtérbe minden esetben.

Szépíthetnék, sajnálhatnánk, de azt azért ki kell mondani, hogy bármennyire is szerencsétlen a saját lelkiállapotában, mégis mást nyomorít meg azért, hogy Ő jobban érezhesse magát. Erre pedig nem sokan kíváncsiak.