Millió lehetőség van változni és változtatni az életünkön, a legtöbben mégsem teszik. Azt kutatom és próbálok rájönni, hogy sok esetben miért nem csinálnak semmit az emberek a saját boldogságukért?
Amikor óriási szerelemben, boldogságban telnek az órák, senki nem gondol bele, hogy lehet ez még másként is. Aztán, amikor beköszöntenek a „rossz idők” a dolgos hétköznapok, amikor kiütköznek az emberi jellemből adódó különbözőségek, egyszerűen befejezik és továbbállnak a párkapcsolatból, az helyett, hogy felkutatnák a sebek okát.
Kérdés a miérten van. Miért állnak tovább az helyett, hogy megoldásokat keresnének?
A párkapcsolati problémák okát elsősorban önmagunkban kell keresni, hisz, ha önmagunkkal nem vagyunk békében, nem tudunk harmóniában működni másokkal sem. Ez fordítva talán tanulságosabb: ha önmagunkkal békében vagyunk, akkor másokkal is jól működünk.
Elég egyszerűnek tűnik, hisz csak meg kellene ismerni önmagunkat ahhoz, hogy boldogok legyünk. A szembenézés azonban fájdalmas, egyszerűen félelmetes felismerni a traumáink okozta sebeket, melynek eredményeként képtelenek vagyunk felnőtt módjára beleállni egy helyzetbe és anélkül elfogadni bármit, amit a másik mond, hogy ne a saját félelmeinket vetítenénk rá. Egyszerűen adott a probléma, ami rávilágít a saját félelmeire, frusztrációira, sőt mindezt megerősíti egy ember, aki folyamatosan tartja a tükröt. Könnyebb váltani, mint tükörbe nézni.
Nem és nem akarja az ember, hogy a saját maga szemében ne a tökéletes lényt formálja meg, ezért inkább menekülőre fogja, mégpedig saját maga elől szökik el, amikor kilép. Persze újra be fogja vonzani ugyanazokat a helyzeteket, de ez már másik téma.
A kérdés továbbra is az, miért lép ki? Gondolhatja, hogy számtalan lehetősége van az életben, nyilván lesz más, aki jobban megfelel az igényeinek. No, ez óriási önbecsapás. Egyrészt a párkapcsolatért mindkét ember teljes egészében felelős, ebből következik, hogy nem támaszthatok igényeket a másikkal szemben, amik arra irányulnak, hogyan képzelem el azt, hogy a másik a kedvemben járjon. Itt felmerül az újabb menekülés, hisz nem azzal foglalkozik, mit tehetne Ő a saját boldogságáért, hanem másoknak mit kellene tenniük azért, hogy ő boldog lehessen.
Addig, amíg mást hibáztathatok, nem kell megvizsgálnom azokat a fájó pontokat, ami miatt nem tudom befogadni a másik ember szeretetét.
Megváltoztak az emberek, megváltoztak az értékrendek, önzők lettünk. Úgy viselkedünk olykor, mint a hisztériás gyerekek, akik csak fújják a magukét, ezt akarok, azt akarok, így akarom, úgy akarom. Nem másokat kell akarni, hanem önmagunkat megszeretni, békére lelni és a másikat megismerve, Őt elfogadni, így lehet igazán jól szeretni.
Ez helyett éveken, évtizedeken át Önmagunk elől menekülünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Andy73 2018.10.24. 10:33:17
pali041 2018.10.24. 12:08:07
Mert ott a tinder, stb.
De ez nem csak a párkapcsolatoknál van így. Az élet más területein is a fogyasztói társadalom elvei érvényesülnek: ne javítsd meg, inkább dobd el és végy újat!
De mit is várunk el azoktól, akik pld. csonka családban nőnek fel? Rengeteg ilyen van, a közvetlen környezetünkben, akik nem tanulták el a szüleiktől a megoldási lehetőségeket, a beszélgetés fontosságát, a feltárást, hisz kapásból az egyik szülőjük hiányzott.
A nevelés kérdése is fontos ebben. Akit nem neveltek, akit az utca nevelt, a legritkább esetben lesz érzékeny, empatikus ember.
Ilyeneket kéne tanítani az iskolában, nem olyan dolgokat, amiknek sose vesszük hasznát!