Egy kis jellemrajz:

Kedvesek, nagy dumások, behízelgőek, gyűjtik az információkat, majd előre megépített kialakított séma alapján lopnak, csalnak, hazudnak.

Jól felépített álomvilágban élnek, ahol nem vállalnak felelősséget semmiért, azaz mindig mindenki hibás mindenért, csak ők maguk nem.

Azt gondolják, hogy nekik minden körülmények között mindent szabad, nincsenek erkölcsi szabályaik, ha valamire szükségük van, azt elveszik, ellopják.

Az emberi tényező csupán annyira számít az életükben, hogy hozzájuttassa őket ahhoz, amit éppen akarnak, ezért bármire képesek.

Észbeli képességeik csupán addig terjednek, hogy tudják mit akarnak, és azt az érdekeiknek megfelelően összeharácsolják.

Igazi energiavámpírok, és ha vitába szállnál velük, jobb, ha tudod, hamarabb lemerülsz, mint igazad bizonyítsd.

Honnan ismerem a jellemüket? Volt szerencsém pár szélhámos működését végignézni, és egy egész könyv betelne a történeteikkel.

Ami megdöbbentő, és hihetetlen számomra az az, hogy alapvető intelligencia nélkül, csupán az akaratukat működtetve, mekkora eredményeket képesek elérni, gyakorlatilag abban, hogy becsapnak, meglopnak, megvezetnek, kihasználnak másokat.

Én fel merem vállalni azt a gondolatomat, hogy ezek egy külön fajtája az emberiségnek, és nem tudom szépen megfogalmazni, nézzétek el nekem. Minden lényeges momentumot leírtam, ám amikor szembesülök a hazugságokkal, mesékkel, és végighallgatom, hogy milyen átéléssel képesek elhinni a maguk által kitalált történeteket, sokszor a saját fülemnek sem hiszek.

A másik óriási botrány, az erkölcsi hullaság. Nincs erkölcs, még a fogalma sem létezik számukra. Alapvetően az „én” és az „akarom” van csupán, eddig látnak, és ennyit tudnak. Én nem hinném el, ha nem a saját szememmel láttam volna, és nem a saját fülemmel hallottam volna. Nincs olyan számukra, hogy szégyen, nem létezik az a fogalom, hogy erkölcsi határ.

Egyszer megkérdeztem egy pszichopatát, hogy mondja meg mi volt a motivációja arra a cselekedetre, mert képtelen voltam megérteni a miértet. A válasza: „Mi lett volna? Akartam, és elvettem”. Nos, ez a mondat, a körítése, az arca és büszkesége amivel kezelte ezt a kérdést, minden szégyen nélkül, számomra egy életre megtanította, hogy abban a pillanatban, hogy egy ilyen embert meglátunk, el kell menekülni minél messzebbre…