A ki nem mondott szó, gondolat, érzés táplálja azokat a belső feszültségeket, ami megzavarja a mindennapjainkat, megnehezíti az életünket. Sokkal egyszerűbb lenne kimondani, amit gondolunk, de miért nem tesszük?

Az önbizalom hiánya sokféleképpen jelentkezik a hétköznapjainkban az élet minden területén, lásd nem szeretsz konfrontálódni, elakad a szavad, nem tudsz mit kezdeni bizonyos embertípusokkal stb.

Sok esetben össze sem kapcsoljuk a kimondatlan gondolatainkat az önbizalomhiánnyal, csupán elfogadjuk, ilyenek vagyunk és megpróbálunk változtatni ha úgy érezzük zavaró.

Akinek van önbizalma, annak nem jelent problémát kimondani, amit gondol. Képben van azzal, hogy az az ő véleménye, nem foglalkozik a következményekkel, nem rágódik a szavakon, egyszerűen elmondja, mert tudja jól, joga van hozzá.

Akinek kevesebb önbizalma van, nehezebben fejti ki mit gondol. Egyrészt mérlegeli, nehogy megbántsa a másik embert, másrészt félelmei vannak azzal kapcsolatban, hogy megmondhatja-e, harmadrészt problémát okoz, akár fizikai tünetei is lehetnek annak, ha számára nehéz témáról kell beszélnie. Szeretné kimondani amit gondol, de nehezen szedi össze a gondolatait, nem találja a megfelelő szavakat és amikor összerendezi és formálná, egyszerűen elakad a hangja, kiszárad a szája, erősen izzad a tenyere, dobog a szíve, azaz bármilyen fizikai tünetet produkálhat.

Ennek a hátterében sok minden állhat, egyéntől függ. Lehet, hogy nem hallgatták meg gyerekkorában, belefojtották a szót, azt érzékeltették vele, hogy amit mond nem fontos, lenézték, lekezelték, elnyomták, kisebbrendűnek érzi magát, nem elég jónak stb. Röviden önbizalomhiánya van.

Ha nehezen mondja el a véleményét valaki, akkor konfrontálódni sem szeret, ami nem baj, sokkal nagyobb gond, hogy az érzelmeit ezáltal nem fejezi ki, elhallgatja, így mások sem fogják megérteni. Egyszerű példa, amikor nem tetszik, hogy beszól a szomszéd, vagy az anyós. Nem jelzem, nem mondom, majd ezen felbuzdulva egyre többször megjegyzéseket tesz, szemtelenkedik, kóstolgat, majd eljut egy olyan szintre, hogy felrobbanok és üvölteni kezdek.

Az első pillanattól kezdve nem tetszett amit csinált, de nem szóltam, elfojtottam magamban. Azért, mert nem mondtam, attól még bántó volt és zavaró. Gondolataimban már éreztem a nem tetszést és kialakult ez miatt a belső feszültségem, a dühöm. Egyrészt haragszom rá, mert nem tetszik ahogyan beszél velem, másrészt haragszom magamra is,  bár ezt be nem vallanám, mert nem védtem meg magamat és nem szóltam vissza. Amikor először bepróbálkozott csendben maradtam, ez önbizalmat adott neki ahhoz, hogy újabb beszólásokat tegyen. Kalibrálni kezdett és úgy döntött ő az erősebb és megteheti. Ha akkor ott helyére tettem volna,be is fejeződött volna a történet. Csírájában el lett volna fojtva.

Fel kell ismerni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor valaki kellemetlen helyzetbe hoz minket, olyat mond, ami sértő, de tovább megyek, elképzelhető, hogy csak nekünk esik rosszul. Rájövünk, ez az érzés nem jó, mert csak dühöt és haragot gerjeszt a fejünkben, lelkünkben.

Itt kell rálépni a gyakorlás útjára és a felismerés után, amiben rájöttünk nem tetszik amit a másik csinál, meg kell fogalmazni magunknak, hogy milyen érzést váltott ki belőlünk. Ha meg tudtuk fogalmazni, azon melegében mondjuk is meg. Megbántottál, rosszul esik… kezdetben a hozzánk közel állókon tudunk próbálkozni, vagy azokon, akikkel sűrűbben találkozunk, aztán idegenekkel és a végén beépül a napi cselekedeteinkbe.

Ha idáig eljutottunk az azt jelenti, hogy

1.       felismertük a sértést,

2.       alkalmasnak tartjuk magunkat arra, hogy egyenlő partnerként ugyanolyan jogokkal bírunk, mint ő,

3.       felismertük az érzelmet, amit kiváltott belőlünk,

4.       elfogadtuk, hogy van érzelmünk ezzel kapcsolatban,

5.       megfogalmaztuk az érzést,

6.       kimondtuk mi bánt.

Abban a pillanatban, hogy kimondjuk a sérelmünket, fájdalmunkat, megfogalmazzuk a nem tetszésünket egyszerűen felszabadulunk. A felszabadulás élménye fog segíteni a további kimondásokhoz. Kezdetben nehéz lesz és néha zavaros, tele érzelmekkel és mindenféle testi tünettel, majd a gyakorlás következtében szerzett rutinnak köszönhetően elmaradnak a testi tünetek, majd a heves érzelmek és a végén már nem fog zavarni, hogyha Ő megbántott miért nekem kellene szégyellnem magamat dolog.

A nyugodt, diplomatikus kimondást gyakorolni kell, nem baj, ha előtte végiggondolod, az sem ha  repül a kávéscsészéd is a haragod mellé kezdetben, csak mond ki mi a baj. Fogadd el, hogy jogod van tévedni, néha belefér, hogy butaságot csinálj és mindenekelőtt ne feledd, hogy azért születtél, hogy boldog légy. Ha bántja valami a lelkedet, akkor erősen jelzi, hogy nem boldog, Te tudsz tenni a boldogságodért, nem más.