A párkapcsolatok döcögősen, rosszul vagy egyáltalán nem működnek, tisztelet a kivételnek. Márpedig kivételek vannak és tekintsük nyugodtan követendő példának, hisz ha nekik sikerült, másnak ugyanúgy sikerülhet. Hol bukunk meg, mi az oka annak, hogy nem tudunk jó kapcsolatban lenni a párunkkal? Nagyon egyszerű: önmagunkkal is örök háborúban állunk és sok esetben önmagunkat sem ismerjük igazán, miért gondoljuk, hogy mást képesek vagyunk szeretni, ha önmagunkat nem?

Olyan szépen indul a szerelem. Tökéletesnek látjuk a másikat, kíváncsian, izgatottan várjuk a találkozásokat, sokat beszélgetünk és rengeteget nevetünk. Hol kezdődnek a gondok, hisz nyilván nem esünk egymás torkának az utállak kifejezéssel a kezdetekkor?

A problémák ott kezdődnek, amikor a saját félelmeink, frusztrációink, nyomógombjaink működésbe lépnek. Ha természetünkből adódóan olyan csomagot hoztunk magunkkal, amibe a bizalmatlanság és önbizalomhiány érzések megfogalmazódnak, akkor nem kell tovább vizsgálódnunk, egyszerűen rá kell szánnunk magunkat, hogy változzunk és változtassunk ezen.

Miért jelentem ki ennyire egyértelműen? Ha nincs bizalom, akkor van bizalmatlanság, ami folyamatosan rést üt az érzelmekben és a lelkekben. Bizalmatlanság hozza a féltékenységet: munkára, barátokra, emberekre. Párkapcsolatokban felmerülő féltékenység szétdúlja a harmóniát, hisz olyan energiákat visz a kapcsolatba folyamatosan, ami lehetetlenné teszi a kommunikációt, aztán beiktatja a folyamatos vitákat veszekedéseket, amik kiölik az odaadást, ami nélkül nem tud működni egy házasság sem.

Önbizalomhiány a mérgek mérge, amivel önmagunknak ártunk leginkább. Nem csak abban nyilvánul meg, hogy én nem vagyok neki elég jó neki, hanem magával hoz egy sor élethelyzetet, amiben rosszul érzi magát az ember, kívülállónak, meg nem értettnek. Mindez fájdalmas, félelmetes, rengeteg félreértett helyzetet hoz, amivel nem tud mit kezdeni. Félrehallott mondatok, aminek semmilyen ártó szándéka nem volt ugyan, mégsem úgy értelmezi, ahogyan a másik indítja.

Gondoljuk csak végig, a párkapcsolatok alapja a jól működő kommunikáció. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az indító félnek jól kell tudnia elmondania a gondolatát, a vevőnek ugyanezt kellene meghallania. Ha egyik fél „hibázik”(lásd életbe lépnek a frusztrációk), a tartalom átalakul valami egészen mássá. Pl.: Ha nincs önbizalmunk nem azt halljuk lelki füleinkkel, hogy „javítsd ki azt a számot”, hanem azt, hogy „elrontottad, béna vagy”. Nyilván ez a saját frusztrációnk, nyomógombunk, amire teljesen emberi módon feszültté válva reagálunk, és másra válaszolva ingerülten mondunk valamit, ha ott van bennünk… Ha nincs, akkor jól értjük és azt, amit valójában mondanak. Reakcióként kijavítjuk a hibát az nélkül, hogy belegondolkodnánk a ki nem mondott frusztrációinkat.

Ha van önbizalmunk, merjük őszintén kommunikálni az érzéseinket, a gondolatainkat. Nincs ettől fontosabb, kimondani, hogy mit érzünk. Napi szinten akkor lehet működtetni egy kapcsolatot, ha elmondjuk mi az, ami fáj, rosszul esett és meg tudjuk beszélni az okokat. Szükségünk van arra a pozitív töltésre, amit akkor kapunk, ha jó szót hallunk magunkról, és így van ez fordítva is, ha dicsérünk, az pozitív energia a másiknak. Továbbmegyek, napi szinten szükségünk van figyelemre, energiára, amit másoktól kapunk. A negatív figyelem is figyelem, ezért ha nem kapunk jó szót, kedves odafigyelést, ölelést, akkor kierőszakoljuk a dühöt, haragot, amiből a legtöbb energiát nyerhetjük a hétköznapokhoz. Mindezt játszmákkal fogjuk kierőszakolni, napi szinten veszekedéseket gerjesztve.

Jobb esetben tudjuk, hogy önbizalommal nem vagyunk túl jóban, azonban a játszmáink java részét nem látjuk át, hisz ha átlátnánk, akkor értenénk és nem mennénk bele. Ez helyett szenvedünk, tudjuk, hogy nem jó, látjuk, hogy másként kellene, de nem állunk oda, hogy szembenézzünk a tükörrel.

Önbizalom nem más, mint helyes önismeret. Nem gond, hogy frusztrációs csomagunk akkora, hogy a földön húzzuk. Nézzünk bele abba a zsákba, vegyük sorra, hogy mire miért reagálunk jól, vagy kevésbé jól, és ha sikerült megérteni, akkor változzunk.

A párkapcsolatok ezért sérülékenyek, mert mi magunk vagyunk sérültek lelkiekben. Változni lehet és kell is ahhoz, jól működtesd a szerelmi életedet, de azt ne feledd, hogy a változáshoz bátorság kell, mert a felismerés fájdalommal jár.