Alternatív módszerek a párkapcsolat javításáért

2019. augusztus 21. 08:39 - Nahalka Noémi

Apa-lánya kapcsolat hatásai a párkapcsolatra

A nők párkapcsolati választásai, későbbi kapcsolatainak minősége sok kérdést felvet, így előbb-utóbb eljutunk a szülői mintákhoz. Az anyával való kapcsolat elsődlegességet élvez ennek boncolgatása közben, azonban méltatlanul kevés szó illeti az apákat, akiknek a legújabb kutatási eredmények alapján, igenis nagy szerepük van lányuk párkapcsolati életére.

Ha a sorskönyv elméletét elővesszük, és végig gondoljuk, hogy pici babaként, gyermekként hozunk döntéseket későbbi életünkre vonatkozóan, talán egyértelművé válik, hogy az érzelmileg elérhető apa, aki a külvilágot eleveníti meg egy kislány számára, miért nyújt érzelmi biztonságot és állandóságot a gyermeke részére, elősegítve a jó párválasztást is. Nagyon fontos figyelembe venni, hogy az apa, nem csupán a vér szerinti szülőt jelenti, hanem a nevelőszülőt is.

De nézzük sorra mivel, hogyan hat az apa a kislánya későbbi párválasztására.

Külvilág, akit az apa testesít meg. Az édesanyák jelentik a babáknak az életben maradást, a belső lelki biztonságot, egy testben, egy lélekben fejlődik a magzat az anyával, aki a születése után még 6 évig nyújtja a saját aurájában a belső nyugalmat, békét, harmóniát. Az apa, a maga „kívülállóságával” megtestesíti a pici számára a külvilágot, azt az első tapasztalati élményt, amivel szembesül a gyermek születése után a világgal. Amit az apa nyújt a gyermeke számára érzelmekben, biztonságban, arról a picike baba levonja a következtetést a világról. Ha az apukám biztonságot, békét, nyugalmat ad nekem, akkor a világ is biztonságos, békés és nyugodt, azaz kellő bizalommal tudok fordulni a külvilághoz, majd leendő kapcsolataim felé. Ez az a bizalom, amivel később fordulni fog a felnőtt lánygyermek a férfiak felé ismerkedéskor.

Nézzünk csak konkrétumokat. Akinek az apával való kapcsolata bizalomra épült, megbízik a közeledő férfiban. Azt fogja érezni, hogy bátran kifejezheti érzéseit, hisz biztonságban van. Ezzel szemben, akinek hiányzott mindez, az nem tud bizalmat érezni, folyamatosan ellentmondásba kerül önmagával, megkérdőjelezi, hogy valóban jó szándék vezérli-e a másikat, majd minden adódó negatív jelre visszahúzódik. Egy szóval bizalmatlan, és ezt a bizalmatlanságot nagyon nehezen lehet áttörni. Ha valakinek sikerül, meg kell, hogy becsülje, mert ellenkező esetben még inkább magába fog fordulni a nő.

Önbizalom. Örök téma, és kedves apukák, nevelő apukák, jó, ha tudjátok, hogy lánygyermeketek önbizalmáért javarészt Ti vagytok a felelősek. Mivel 1. számú férfiként vagytok jelen az életében, a véleményetek, a hozzáállásotok, a mondataitok, mind irányítják a kislányban kialakuló Nőt. Az objektív hozzáállásotokkal reális gondolkodáshoz, míg értékeinek hangsúlyozásával egészséges önbizalom kialakításához segítitek elő. Az anyukák természetüknél fogva gondoskodóbbak, lágyabb a szívük gyermekük felé, olykor talán elfogultak is, így egy férfi szava meghatározóbb, jelentősebb ebből a szempontból is. Dicsérjétek bátran, akár külső, vagy belső értékekről van szó, hadd legyen tudatában a kislány mindezzel.

Öntudatos nő. Igazi öntudatos nőt szeretne mindenki nevelni. Ehhez elengedhetetlen az apával együtt töltött minőségi idő. Kezdetben a biztonságot adó ölelés, ringatás, altatás, majd az önfeledt játék, séta, kirándulás, sport, mély beszélgetések, és a többi. A beszélgetések során egy férfi képes úgy kifejezésre juttatni a negatív dolgait, személyiségrészeit a lányának, hogy az tanulni tudjon belőle. Objektív képet nyújt a kislánynak, amiből a helyes önismeret táplálkozni tud. Ezek kellenek az öntudatos nőnek, aki nem fog megelégedni szeretői státusszal, elnyomó kapcsolatokkal. Erre van szüksége ahhoz is, hogy tudja ő bármire képes, bármit elérhet az életben.

Férfi minta. Hogy viselkedik az apukám, mint férfi. Milyen a külleme, a jelleme, a nőkhöz való hozzáállása? Mindent megszerel, besegít a háztartásban, munkamániás, vagy függőséggel tele? Minden, amit egy felnőtt apuka képvisel, azt adja át követendő, vagy pont ellenkezőleg, nem követendő példaként a lányának. Első szerelem az apa. Olyan férfit szeretne tudat alatt a felnőtt kislány, mint az apukája, hisz számára Ő a hős, a minden, a tökéletes, és Ő tökéleteset akar. Hozzáteszem, hogy erről még kislány korában fog dönteni, és a tudatalattija fogja őt mozgatni.

Párkapcsolati bánásmód minta. A kislány végig nézi, hogyan bánik az anyukájával az apukája. Ebben szocializálódik, ez számára a természetes. Ahogyan az én apukám bánik az anyukámmal, az a természetes, az a követendő, és mindenekelőtt azt a viselkedést tanulom meg az anyukámtól, ahogyan abban a relációban viselkedni lehetséges. Ha tisztességesen, becsületesen, szépen bánik és beszél az anyukával a férfi, úgy a kislánya számára az lesz a természetes, hogy vele is szépen bánnak. Ha bántják, szidják az anyát, ő úgy fogja megélni, hogy ez a nők sorsa.

Az érzelmileg elérhető férfi, kislánya számára előre vetíti, hogy majdani párjának is elérhetőnek kell lennie, szóba sem fog olyannal állni, aki játszadozik az érzéseivel, ám az aki megszokta, hogy számára apja érzelmileg elérhetetlen, az olyan partnereket fog választani, akik szintén elérhetetlenek számára. Kiszolgáltatottá teszi magát, és érzelmileg saját magát fogja elértékteleníteni.

Apákról beszélünk, és teljesen mindegy, hogy nevelő apákról, vagy édesapákról, hisz sokszor a mostohából lesz igazi édesapa. A felelősség mindkét esetben óriási, és ennek tudtában kell neveljétek a kislányokat.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intuiciok.blog.hu/api/trackback/id/tr3515017388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sadleriana 2019.08.22. 08:18:46

Miért jó ha a kislány, akiknek a kapcsolata az apjával bizalomra épült, felnőttkorában megbízik a közeledő férfiban? Szerintem azért egy megfelelő fokú bizonytalanság mindenképp kellene hogy legyen.

Audianer 2019.08.22. 10:21:31

Az én lányom egy tündérien nyugodt kisgyermek volt, kívánni sem lehetett volna jobbat. Kezdettől fogva fürdettem pelenkáztam meséltem neki és soha, egy ujjal sem bántottam.
Aztán a serdülőkor táján valami elromlott. Lehet, hogy én is hibáztam de az első és egyetlen pofonon kívül nem emlékszem olyasmire ami miatt kapcsolatunk hosszú évekig szinte a nullával lett egyenlő. Fél méternél közelebb nem is mehettem hozzá, mintha valami szatír lettem volna. A helyzet kicsit javult mióta Ő is anya lett de a puszit azóta sem az arcomra hanem mellé, a levegőbe kapom...

acycloren 2019.08.22. 10:51:17

@sadleriana: Arról nem is beszélve, hogy a poszt úgy állítja be a családot, mint amiben minden ártalmas dolog a gyerekre nézve csakis az apától jöhetne és ezért az apának nagyon fegyelmeznie kell magát, jól viselkedni, megszerelni a csöpögő csapot, meg kedvesnek lenni anyuval. És főleg nem függőségekkel küzdeni.
Magyarul egy captain-save-a-hoe, white knight legyen a fater.
Hazaadja a pénzt, de otthon egy papucs.
Tapasztalataim szerint a legrosszabb apaszerep a gyerek fejlődésére nézve az, ha ilyen az apa. A feleség, anya meg egy sziszegő hárpia, aki a háta mögött szidja a fatert, mert semmi se elég, semmi se elég jó, "miért is nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül".
Ez árt igazán a gyerekeknek. A férfiak többségének a hátán fát lehet vágni és a nők ezt meg is próbálják, tologatják a határokat, szorítják ki a férfit a birtokból, az életteréből. Volt olyan barátnőm (egyedüli gyereke a szüleinek), akinek az apja hazaadta a pénzt, dolgozott irodai munkájában, szexet csak nagyon nagy ünnepnapokon kapott a feleségétől, vizelni és székelni ki kellett mennie a régi kerti WC-be, mert a felesége szerint minden férfi büdöset vizel és szarik.
Persze a barátnőm ennek megfelelően az anyja hatása alatt nőtt fel, az anyja, amikor megtudta (baalrátnőmtől), hogy orális szexet is gyakorlunk, akkor azt nyilatkozta, hogy az undorító és ő olyat sose csinálna.
Persze a nő anyja (barátnőm nagyanyja) is pont ugyanilyen volt, a barátnőm anyjának apja elhagyta őt, egyedül kellett felnevelnie a barátnőm anyját és ez a sérelem 3 generációra megmérgezte és férfigyűlölővé tette a család nőtagjait. A gyerekekre, lányokra a nők, anyák vannak nagy hatással és az, hogy hogy bánnak (el) a gyerek apjával.

Nahalka Noémi 2019.08.22. 13:48:07

@acycloren: Vannak mondatok, gondolatok, amik mögött sokszor mást hall az ember, mint ami valójában ott le van írva. Ennek mindig megvan az oka. Az elfogadás révén tudjuk megérteni, miért érti azt a másik ember, mint amit. :-) Köszönöm a hozzászólásodat, ám a cikk nem erről szólt.

Nahalka Noémi 2019.08.22. 13:54:23

@Audianer: Sajnos a szocializáció során sok olyan hatás éri az embereket, amik kiválthatják. A család a legbiztosabb pontja annak, hogy a gyermekből egészséges lelkületű felnőtt váljon, és nekem nagy öröm, hogy sokan így érzik, gondolják. A világunk, az átörökített érzéseink, frusztrációink és a probléma összetettsége, ami 1-1 konkrét esetre vonatkozik , már túlmutatnak ezen a cikken,

Nahalka Noémi 2019.08.22. 13:59:20

@sadleriana: A bizonytalanság semmi esetre sem jó sajnos. Ha bizonytalan abban, hogy mit szeretne, hamar bele lehúzni alkoholba, drogba , és olyan kapcsolatokba, amik számára nem megfelelőek. Az egészséges bizalom teszi lehetővé, hogy a megfelelő partnert bevonzza. Az egészségtelen kategóriába sorolnám azt, ha mindenkinek mindent elhisz valaki, és azt is, ha mindenkiben megbízik. Az öntudatos nő képben van, és bizalmatlanság nélkül tud szűrni.

Szupergyuri · http://borsomegaheja.blog.hu 2019.08.22. 14:36:39

Értem hogy mit értesz öntudatos nő alatt, de sajnos azt látom,
hogy rengeteg nő félreértelmezi ezt a fogalmat, és egy "namajdén megmutatom!!!
(hogy tudok olyan kemény, alkesz, csapodár lenni és olyan karriert építeni mint
(sok) férfi), és hiányzik már belőlük a család iránti alázat.
Már "csak" nők akarnak lenni, egyre kevésbé anyák, és még kevésbé CSALÁDANYÁK.
Ők fontosak, esetleg még a gyerekük, de a családi béke már nem.

A Dalai Láma mondta, hogy
"“A bolygónak nincs szüksége több sikeres emberre. A bolygónak békét hozó, gyógyító, újító, mesélő és szerető emberekre van sürgős szüksége.”

Úgy gondolom, hogy hasonlóan ehhez, ma már a bolygónak nincs szüksége több öntudatos nőre. A bolygónak békét hozó, gyógyító, mesélő és szerető nőkre van sürgős szüksége.

szepipiktor 2019.08.22. 15:51:26

Kényes téma... Főleg ma, az Y generációs bloggerek tollából.
Hiszen mindez a klasszikus evolúció, a klasszikus egyedfejlődés része, és ugye ez van ma fullban megtagadva. Hogy elavult, idejétmúlt, és ugye a nemi szerepre sincs már szükség.
Valójában téves az az álláspont, hogy itt a bizalom lenne a lényeg (mármint az apa lánya kapcsolatban), nem erről van szó. Tehát ha a lány bízik az apjában, az nem érv arra, hogy majd felnőttként bízik a férfiakban. Ez baromság.
A lány az apában egy képet, a mintát lát.
És felnőttként ezt a modellt fogja előnyben részesíteni - ha ez a minta pozitív volt. És ezt a modellt fogja kerülni, elutasítani, ha az negatív volt.
Ha az apa egy részeges szemét volt, akkor a lány nem részesíti előnyben a iszákos férfiakat!
Ha a pozítiv mintához egy mackó társul, hát kedvelni fogja a mackos alkatú fickókat.
Ha az apja egy kiszolgálandó családfő volt, de dolgozott, m,indet megtett a családért, és a modell pozitív volt, akkor a lány gond nélkül besorol majd alárendelt feleségnek.
Ha a papa egy pipogya volt, és az anya volt a góré, akkor ő is egy alárendelt férfit fog választani.
.
De ez mind a klasszikus családmodell alapja, ahol van nő, van férfi, vannak nemi szerepek, vannak nemi alapú funkciók. Ma azonban a aktivista alapú szélsőbalos mozgalmak ezt tagadják, elutasítják, üldözik, és az a lány is negatív, elítélt részükről, aki pozitívan gondol az apjára. (nőként egy férfira, miközben a férfi ma üldözött szemétláda, a világ minden bajáért felelős, szóval a lány is egy áruló mocsok lesz.)
.
És mivel ezért a véleményemért kapok majd itt hideget-meleget, jelzem,két gyereket neveltem fel, egy lány és egy fiút és mindkettőnél tettenérhető mindaz, amit írtam. A lányom apakép szerint választott férjet, a fiam tőlem vette át a üzemmódokat, a viselkedési szabályokat...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.08.22. 18:54:05

halistennek fiam van, de azert a nők attitűdjérol is lesz cikk? toxikus anyák akik kiherelik a ferfit, majd felrekurnak es folyamatosan a férfiakat szidjak?
kivancsian varom.

Szupergyuri · http://borsomegaheja.blog.hu 2019.08.23. 11:29:41

"Az anyukák természetüknél fogva gondoskodóbbak, lágyabb a szívük gyermekük felé, olykor talán elfogultak is, így egy férfi szava meghatározóbb, jelentősebb ebből a szempontból is. "

Ez kitől származik, Petőfitől, vagy még Árpád apánktól??...

A kedves blogger ismer esetleg mai fiatal szülőket is?.
Valamikor hajdanán ez biztosan így volt (és a tankönyvek még biztos így írják), de ma ez úgy néz ki, hogy
a kislány az apa kis tündérhercegnője, akit lágyan a tenyerén hordoz,
anya pedig a hideg racionális NŐ, aki majd jól megmutatja, hogyan
kell igazán kemény nőt nevelni belőle!

Bocsánat, de egyszerűen munkahelyen, családban, baráti társaságban (reprezentatív mintán) én már ezt látom, az apák azok, akik már inkább a melegséget viszik a csalába, megpróbálják azt egyben tartani, miközben a nők karriert építenek és bébiszitterre hagyják a gyereket, és pont ezért csodálkozom, hogy még mindig vannak,akik az idézett módon gondolkodnak (nosztalgiázva merengenek) a szülői jellegekről.

Nem, megfordultak sajnos a szerepek és a jellegek.
(Nagy általánosságban, nyilván).

sadleriana 2019.08.23. 14:28:20

@Nahalka Noémi: Lehet rosszul fogalmaztam és nem bizonytalanságot kellett volna írnom hanem bizalmatlanságot. Nem tartom ildomosnak, hogy a lányom minden közeledő férfit azonnal a teljes bizalmával fogadjon és szemernyi kételkedés se legyen benne.

sadleriana 2019.08.23. 14:31:46

@szepipiktor: Vajon a pipogya férj az pozitív minta? Lehet igazad van, de én úgy gondolom hogy a külsőségeket nem a pozitív minta alapján válassza meg egy ember. Attól hogy jó anyámmal a kapcsolatom, nem biztos hogy ugyanolyan alkatú, hajú, és mellű nőt fogok zsáneremnek tekinteni és fordítva is, ha az apa egy mackós szőrös férfi volt, szerintem ebből nem fog következni hogy a lánya is hasonló külsőségekre fog bukni.
Alternatív módszerek a párkapcsolat javításáért